A kórházi gyógyítás rövid, de intenzív kapcsolatot feltételez a páciensekkel. A beteg meggyógyul, majd otthonába távozik. A kórházzal ellentétben itt a kezelés időtartama kitolódik, nem felületes ismeretség az, ami alakul kezelő és kezelt között. Az életük részévé válik az ember, a világot viszi hozzájuk. A gyógytorna fontossága abban rejlik, hogy ezeknek a sokszor beteg, tele szorongással élő embereknek visszaadjuk a szabadságot, a mozgást és az ebbe vetett bizalmat.
Nap, mint nap újra meg kell tanítani a biztonságos közlekedés lehetőségét. Bízzon abba, hogy a közlekedéstől nem kell félni. A világ kapuit újra ki kell nyitni, mert a sokszor bezárt kapuk mögött szorongást és magányt találunk. A mozgásba vettet hitet újra vissza kell ezeknek az embereknek adni, mert mennél szűkebb térben mozognak, annál jobban magukra csukják az ajtót. A négy fal között csak a bezárt világ marad az egyre szűkülő terekkel és a végén ott az ágy magánya, aztán megfordulnak a nappalok és az éjszakák, és a felcserélt világból nincs kiút.
A kialakult bizalommal élve vissza hozom Őket a rohanó világunkba, felkeltem az érdeklődésüket a mindennapok iránt. A napi elvégzett gyakorlatok igaz, fájdalommal járnak, de másnap újra családtagként fogad a beteg, mert Ő is tudja, a mozgás igazi öröm. Lehet, hogy ez csak pár lépés egy féloldalt bénult embernél, de Ő is elhiszi, közel van az ajtó, ahol kiléphet egyszer. Számomra nagy örömet és boldogságot jelent, mikor egy ilyen beteg megteszi az első lépéseket, és ami esetleg másnak nem sikerült, azt az én kedvemért megteszi.
Elhiszi, rákényszeríti magát ezekre a lépésekre, pedig mindketten tudjuk, ez nagy fájdalommal és sok kínlódással jár. Területünkön vannak még mozgássérült emberek és neurológiai betegek is, akiknek az életminőség javítása nagyon fontos feladat.
Sajnos ez az a terület, ahol minden lelkiismeretes munkám ellenére meg kell birkóznom a ténnyel, hogy nem én fogok nyerni. Itt a cél az állapot fenntartása. A legnehezebb azzal a ténnyel azonosulni, hogy javarészt fiatal betegekről van szó, és ezt elfogadni épp oly nehéz, mint segíteni nekik.